„Jelentem, egy különös találkozás alkalmával, gyakorlatilag besétált a lakásom ajtaján a férfi, akivel nagyon jól érezzük magunkat együtt, aki a szorongásaim ellenére sem tágított és addig mesterkedett, amíg meg nem adtam magam.:) Öröm és boldogság van, újszerű ez az érzés, elszoktam tőle.”

„A férjem millió üdvözletet és kalapemelést küld (gondolom a változások miatt). Anyukám is sokat változott velem együtt, úgy, ahogy mondtad. Ha esetleg néha csuklasz, akkor az valószínűleg miattam van:) ”

„A téma, amivel foglalkoztam, már nagyon régi és kerülgettem már régóta. Más helyen már vagy 8 éve előjött ez a testvér sorrend kérdése, de nem oldódott meg (én azt hittem igen, rendben van). Most a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a szülőkre, testvérre nagyon könnyű rátolni a felelősséget. És elrendezni azzal, hogy Ti vagytok az okai. Nálatok sokkal finomabban és más dinamikákra is rá lehet lelni: a felelősséget az egyénnek kell viselnie a saját életéért.”

„Megértettem végre az elengedés lényegét. Rájöttem, hogy eddig csak tudomásul vettem, nem lehet gyerekem az orvosok szerint. Ám a lelkem mélyén úgy tűnik, még nem tudtam ezt elfogadni. Micsoda különbség! Egész életemben arra készültem, hogy anya legyek, a könyvespolcom tele van gyerekgondozás, nevelés, és más pszichológiai témájú könyvekkel. Igen, nehéz az elfogadás.”

„Igazad van, most már TÉNYLEG előre kell tekintenem, és nem a múlton rágódni, akadályokon merengeni, hanem erőt gyűjteni és menni előre!”

„Nagyon sokat gondoltam a legutóbbi állításra, sokat segített álláskeresés közben, hogy kitartsak, hogy higgyem, megtalálom a nekem való munkát. És emellett nagyon jó dolgok történtek velem az emberi kapcsolatok terén is ezen a nyáron, a szüleimmel is sokkal előrébb vagyunk, és a kutyusunk is boldogabb eb lett:-)”

„Nagy változásokat élünk át a kapcsolatunkban, így lehetővé válik, hogy továbbra is egy család lehessünk. Vannak még rendezni valók, de ezek most kisebb amplitúdóval jelentkeznek és így uralhatónak mondhatók.”

„Tegnap azt mondtad, aludjak egy nagyot, hát nem sikerült! Sokáig fenn voltam és eddig a percig nem változott egy érzés! Ezt figyeltem egész éjjel és ma egész nap! Olyan mintha valami belülről nyomná a mellkasomat (mint mikor stresszes az ember) de ez jó érzés, mert könnyebb miatta lélegezni! Egész nap a légzésemet figyeltem! Akaratlanul! Mintha most szoknám ezt! Közben hatalmas sóhajok szállnak ki belőlem a nyomás enyhítésére! Figyelem a változást, és azt vettem észre, hogy ma mintha elvágták volna a rossz hangulatot!”

„Már határozottan úgy érzem, akarok élni, ami az elmúlt fél évszázadban nemigen fordult elő. Vannak azért még fekete lyukak, de Anyukám értékére neked köszönhetően ébredtem rá, ami sokat segít a létem (jogosságának) elfogadásában.”

„Furcsa dolgok történnek szinte maguktól velünk. A péntek este szenzációsan sikerült, szinte mintha most szerettünk volna egymásba, és ez azóta is tart. Írok párat a változások közül. Esténként könyörgéssel is nehéz volt a tévé elől elmozdítani a páromat most 15 percen belül jön magától, szólás nélkül. És ez nem egyszer fordult elő, ezt szinte el se hiszem. A múltkor vendégség volt nálunk, előtte is, utána is többet segített, mint bármikor. A kérdései és cselekedetei, csupa figyelmesség, odafigyelés.Nem tudom, hogy a kisugárzásom változott, vagy a lelkem megbékélt, esetleg mindkettő, de ez egy eszméletlen jó állapot. Ha nem a saját bőrömön tapasztalom, akkor el se hiszem, hogy ilyen létezik.”

„Képzeld hasonlóan, mint az előző állítás után, hát hogy is fogalmazzak, nem volt túl jó, minden rosszabb színben tűnt fel, de azért nem volt olyan intenzív. Aztán megint elkezdtek bevillanni a jó érzések, még csak villognak, de pont úgy, mint ezelőtt. Szóval a lényeg, hogy kezd harmonikus lenni a világ:-)”

„Most döbbentem rá, hogy a szeptemberi állításom óta zajlik bennem egy változás, vagyis, hogy életemben először VALÓBAN el tudom hinni, hogy nekem is lehet boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatom. „

„Tudtam már akkor, amikor eljöttem tőled, hogy segíteni fog ez a módszer, és ez beigazolódott a szüleimmel való találkozások során. Az biztos, hogy segítettél megérteni dolgokat, és ami a legfontosabb, legjobban vágyott dolog volt: sikerült pontot tenni a szüleimmel való kínlódás végére. Egyáltalán nem hittem, hogy elég lesz ennyi idő nagy dolgokhoz, és lehet, hogy lesznek még mélypontok, de most azt érzem,úgy elengedtem egy problémát, hogy hussssss.”

2014 - A MEGÉRKEZÉSEK ÉVE

1.Nekem állítottunk szombaton a nagylányomra, hogy nem bírok vele és az én dühömet az anyám iránt tükrözte a gyerek. Illetve, hogy a családunkat tartja össze, mert az apját befordította az állítási képben, amikor ő kezdett kifordulni a nő felé. Képzeld el, hogy eddig mindenből egy komplett családot kellett neki vennem, plüssből is volt anya, apa, mama… stb. Nem is gondoltam rá, hogy miért lehet ez. Szombaton este hazajöttem, és mondta a gyerek, hogy szerinte erre már nincs szükség, mától csak a cicájával alszik:) Azóta egészen rendben van a kislány is velünk, nincsenek már azok a kirohanásai, mint régebben."

2. Örömmel jelenthetem, hogy a családállítás nagyon sokat segített, érzem. Az első hét igen nehéz volt, rengetegszer jöttek fel bennem a rossz érzések, szeretethiány, meg ilyen „minek éljek” típusú dolgok, gondolom eléggé felkavart több szinten is.Napokig az sem tudtam, hogy akkor én tulajdonképpen ki is vagyok, annyira úgy érzem, hogy eddig ezeknek megfelelően éltem (mármint Anyu érzései, Apu régebbi problémái…?), és tényleg. Bár én ezt nem is érzékeltem (!), így ki sem tudott alakulni bennem a „felnőtt nő” részem. Úgyhogy most leginkább ez alakul, először inkább a „felnőtt” részre került a hangsúly. Lett munkám, a szüleimmel változik a kapcsolat, javul, mintha kezdenének ők is kicsit máshogy állni hozzám, vagy inkább én hozzájuk, elkezdtem felelősségteljesebb, és magabiztosabb lenni... És a „nő” felem is kezd felébredni, sokkal nyitottabbá válok, meglepő, mert most, hogy ez történik, döbbenek csak rá arra is, mennyire nem voltam az:)

3. 2012 májusában jártam Nálad családállításon, biztos nem emlékszel már rám, olyan rég volt. Régóta tervezem ezt a levelet is megírni, most eljött az ideje! A családállítás után nagyon vegyes érzéseim voltak sokáig, hosszú ideig a hatása alatt voltam, eleinte tagadást éreztem, túl keménynek és igazságtalannak éreztem a szavaidat, de ahogy telt az idő, egyre inkább lecsendesedtek bennem a dolgok, rájöttem, hogy teljesen igazad volt...A lecsendesedés és megnyugvás pedig hatásos volt, mert még azon a nyáron megfogant a kisfiam, aki a múlt héten volt 1 éves! :) Szeretném ezúton megköszönni, hogy a hosszú küzdelemben a segítségemre voltál!

4. Kirúgtak a munkahelyemről. Sikerült ezt áldásnak megélnem, mert valójában kirúgattam magam, mivel ki mertem végre egy kicsit nyitni a számat és így emelt fejjel tudtam távozni. Május 4-én kiléptem a régi helyről, május 5-én már kezdtem is az új munkahelyemen! Ezzel egy időben azt éreztem, hogy ezt az örömömet és megkönnyebbülést szeretném a szüleimmel is megosztani. Anyák napjára hazautaztam, megleptem a szüleimet. El is sírták magukat, amikor megláttak. Örültem, hogy tudtam végre feléjük közeledni. Kijöttem a mély gödörből, nagyon köszönöm, hogy leírhattam ezt neked, biztos neked is jó érzés visszaigazolást kapni, hogy idővel tényleg rendeződnek az összekuszált szálak, ha tudatosan is keressük a megoldást, és ha azt elsősorban önmagunkban keressük... azt persze érzem, hogy az elvárásaim elengedésén van még mit dolgoznom...

5. Egy éve indultam el egy önismereti úton, aminek nagy részét nektek köszönhetem. Szerettem volna tisztán látni magammal, a házasságommal kapcsolatban, mert sok kérdés kavargott bennem. Akkoriban aktívan táncoltam, de jött egy lábsérülés (egy banális elcsúszás), így kénytelen voltam lassítani. Állítottunk a nőiségre… és onnantól amit addig a tangótól megkaptam nőként, a civil életben is megjelent. Nagyon sokan megfordultak utánam, bárhová mentem, éreztem, hogy a tekintetek kereszttüzében vagyok, nem győztem hárítani. Persze nagyon jó érzés volt, de ugyanakkor félelmetes is, hogy ilyen erejű női energia szabadult fel bennem. Ezzel párhuzamosan viszont azt éreztem, hogy a házasságomból ez hiányzik, és egyre nagyobb lett a távolság köztünk. Mígnem talán fél évre rá betáncolt az életembe egy Férfi, aki olyan nagy hatással volt rám, hogy nem tudtam nemet mondani. Nem miatta, de a hatására elindítottam egy változást az életemben. Akkor még nem tudtam, csak sejtettem merre billen a mérleg és végül a lábsérülésemre napra pontosan egy évre váltam el. Az eddigi életem gyökeresen megváltozott. A barátaimat új oldalukról ismertem meg. A családommal a lehető legszorosabb lett a kapcsolatom. Újra egyedül lakom, mint lányéveimben, amit nagyon élvezek. Új hobbikat kerestem. Nehéz életszakasz van mögöttem, és most, hogy megoldottam egy helyzetet, újabb feladatok, kihívások állnak előttem. Nem könnyű, de izgalmas és rengeteg új élmény ér. 

6. Kedves Ági, úgy is, mint aggódó szolgálat! Már régóta készülök visszajelzést írni a márciusi állításról. Hihetetlen változásokat indított be. Az állítás utáni 1-2 hétben nagyjából szét akart robbanni a fejem, gondolom így oldódtak a dolgok. Kb. 1 hónap után kezdtek megmutatkozni a változások. A témám ugye a másokhoz való kapcsolódás volt. Egyszer csak elkezdtek ömleni az emberek az életembe. Én is nyitottabb lettem, bátran kimozdultam a csigaházamból olyan eseményekre, ahol új emberekkel lehet megismerkedni és meg is ismertem egy csomót. A legváratlanabb helyen találkoztam hozzám hasonlóan gondolkodó, hasonló értékeket valló értelmes emberekkel, akikkel szívesen találkozom még és nem szenvedés a velük töltött idő. 

A legelképesztőbb változás pedig az, hogy elkezdtem ölelgetni az embereket. Az ölelés idegenekkel, de akár barátokkal, közeli családtagokkal meg főleg (!) nekem, 1 hónappal ezelőttig, nagyon nyögvenyelősen ment, kivéve, ha a párom volt, mert azzal ment simán. Most meg egyszer csak azt vettem észre, hogy öleléssel köszöntök boldog boldogtalant és jól esik, sőt, mások spontán ölelését is szívesen fogadom és viszonzom. Még szokom ezt az új élethelyzetet, néha nem nagyon tudok mit kezdeni vele, de jó, nagyon jó. Nagyon durva volt az állítás, megszenvedtünk vele mindannyian, de az eredmény csodálatos. 

7. Leírhatatlan, szavakban nem kifejezhető még számomra, amit átéltem veletek együtt szombaton. De azt tudom, érzem, hogysorsfordító volt. Hihetetlen az is, amit te végigviszel egy ilyen alkalommal...én majd belehaltam EGY állításba, akár figyelőként, akár résztvevőként, néha kikapcsoltam, pihentem, de te...intenzív fókusz végig, nem lankadtál, és még a végén külön szántál rám időt.. Nagyon köszönöm, úgy az egész élményt. 

8. 2012. év elején voltam életem első családállításán,(Ifj.) Csurgó Sándornál és remekül sikerült, mert fél éven belül megszereztem a jogi diplomámat, 15 év (!) kínlódás után.

9. Még nincs egy éve hogy nálad jártam egyéni állításon azzal a problémával, hogy hiába vágytam egy babára, teljesen alkalmatlannak éreztem magam és a félelmeimmel ellehetetlenítettem, hogy ez a helyzet változzon…A napokban várjuk a kislányunk érkezését tele boldogsággal, izgatottsággal és kíváncsisággal. Mindenben igazad volt. :)

Az állítás után rengeteg új érzés, változás, kép, irány, út és erő követte egymást az életemben. Nagyon hálás vagyok neked, hogy ezt átélhettem és most ezt az életet élhetem! Kívánok neked annyi szépet  az életedbe, amennyihez te juttatod hozzá az embereket! :)

10.  Szeretném megköszönni a csütörtök esti találkozást. Minden nap gondolok az ott elhangzottakra, megnyugodva, egyetértve, megbékélve.Párom a hazaérésem első pillanatától konstatálta a változást, és azóta is álmélkodik, hogy lehet másfél óra alatt ilyen letisztult szemlélethez jutni. 

11. Annyira pozitív volt és olyan felszabadító, megnyugodtam végre, visszajött egy olyan otthonos érzés, amiben már nagyon régen nem volt részem… Már olyan régen érlelődik bennem, hogy elvigyem ezt a témát hozzátok, és most sikerült lehetőséggé váltani egy problémát, és meglett ez is. :) Tudtam én, hogy a te segítségedet kell kérnem…:) Mérföldkő válaszokat kaptam. És most már csak meg kell várni, hogy megérjen:) Még egyszer nagyon köszönöm, és áldást a munkátokra!

12. Sziasztok! Nagyon köszönöm még egyszer a hetet a táborban. Köszönöm a két állítást és az azokkal járó megkönnyebbülést. Tegnap valami miatt az Erzsébet híd irányába vettem az utam. Dugó volt és a híd közepén rostokoltam. Körülnéztem. Gyönyörűen ki volt világítva minden a Duna partján. Most vettem ezt először észre, február óta (akkor költöztem Budapestre). Olyan érzés fogott el, mint régen gyerekkoromban, amikor a szülővárosomba hazatértem valahonnan. Tudom, hogy jó helyen vagyok. Örülök, hogy haladok. Megszűnt a rohanni vágyásom. Megtaláltátok az utolsó két puzzle darabot, ami hiányzott ahhoz, hogy kerek legyen a múlt es felvállalva azt, az új élettel megerősödve tudjak haladni az új mérföldkőtől. Olyan volt, mintha csak keringtem volna a mérföldkő körül és kerestem volna azt, ami stabilizál, hogy nyugalmi helyzetből tovább tudjak lépni nyugodtan előre. Hálás vagyok nektek a megtapasztaltakért, a vezetésetekért, azért, hogy meglátjátok bennem a fuldoklót, amikor kell, és mentőövet dobtok, hogy ki tudjak úszni a partra. A további munkát nekem kell elvégezni, de nagyon jó, hogy van irány és megtapasztalom minden alkalommal, hogy van kiút.

13. Naivitás lenne azt állítani, az ember élete néhány nap alatt rendbe jön, és megoldódnak a problémák, de az elmúlt napokban én magam vagyok nyugodtabb, még ha csak egy picivel is, ezáltal az egész „rendszer” kevésbé feszült. :) Tisztában vagyok azzal is, hogy mindkét embernek bele kell tennie valamit (a lelki dolgainak kibogozásába), ha eredményt akarunk, és én csak a sajátomat tehetem meg... és azt is el kell fogadnom, hogy ha a másik ember ezt nem akarja megtenni... Csodálatosan működtök, te és a módszer. :)

1. Ami velem történt, nem is tudom megfogalmazni, hogy mi ez. Olyan, mintha most már felnőtt lennék, és még az is, hogy NŐ-nek érzem magam. Hétfőn annyi, de annyi bókot kaptam, hogy milyen remekül nézek ki… Valami megmagyarázhatatlan nyugalom és békesség van rajtam. Gond nélkül mondtam el a mondatokat a férjemnek. Nem aggódtam azon, hogy fogadja majd, mit fog szólni. Elmondtam neki mit érzek, a szívem mélyéről, őszintén, minden hátsó szándék, manipuláció nélkül. Az már az ő dolga, hogyan fogadja…

2. Köszönöm a lehetőséget és az élményt, amit az első családállításon kaptam tőled és a résztvevőktől. Örülök, hogy én is segíthettem másokon. Bevallom, elég szkeptikusan mentem el, de ez a véleményem elég hamar megváltozott, leginkább akkor, amikor láttam, hogy vadidegen emberek megmutatják az életemet. Ijesztő, félelmetes, felkavaró, szavakkal le nem írható érzés volt mindez.

3. Február 1-én jártam nálad, a kisfiammal kapcsolatos érzéseimet, problémámat vittem. Kérted, figyeljem meg a változásokat. Nagyon, nagyon mély változást vettem észre. Mintha mázsányi kövektől szabadultam volna meg. A fiamat igazán gyereknek, azaz 4,5 évesnek, úgy érzem, most látom csak. Több türelemmel tudok fordulni felé. Nagyon sok energia van benne, nagy feladat nekünk őt „követni”, lefoglalni. Nagyon okos, értelmes, tele energiával.Eddig ezt az energiát feszültségnek láttam vagy talán az is volt. Most szimplán úgy érzem: mozogni szeretne, jönni, menni és ennyi, és mintha kevesebb feszültség lenne benne…

4. Mosolygok magamban, mert ma már gyakorolhattam is a „körtebecsavarós-cvekker cipelős” segítséget a szüleim felé amit tegnap emlegettél:-)))) Ahogy andalogtam hazafelé délután, és anyuéktól nem messze vitt az utam, hirtelen olyan erős késztetésem lett, hogy felugorjak hozzájuk és adjak nekik egy puszit. Tegnap óta olyan béke van bennem, kiegyensúlyozottság, boldogság, sok-sok szeretet.... Szóval szeretetem jeléül megleptem őket, örültek is nekem, és már menni akartam haza, amikor kiderült, hogy anyu még mindig nem intézte el a zavaros telefonos dolgaikat. Ott álltam már kabátban, amikor jött egy ilyen érzés-gondolat, hogy jó, akkor most megpróbálom legalább telefonon elindítani az ügyintézést, mert láthatólag anyu nagyon ódzkodik az egésztől, és azt se tudja, hol kezdje a dolgokat. Láttad volna, milyen boldogok és hálásak voltak a szüleim, hogy intézkedni kezdtem, segítettem nekik.Én meg csak itt mosolygok magamban... az Élet azonnal hozta, ami a dolgom jelenleg a szüleim felé :-)))

5. Egyre határozottabban érzem, hogy bennem, belül, átállítódott valami. Úgy érzem, hogy sokkal jobban a kezembe vettem az életemet és napról napra erősítem magamban azt, hogy az én döntésem: mostantól máshogy legyen. Érdekes, hogy amikor tükörbe nézek, az az érzésem, valaki más néz vissza rám, valaki, aki ugyan  hasonlít rám, de valahogy sokkal erősebb. Azt még el kell mesélnem, hogy amikor eljöttem tőled, beültem a kocsiba, bekapcsoltam a rádiót és megszólalt az a dal, aminek a refrénje valahogy úgy szól, hogy „Mama indulnom kell, tudod vár egy másik hely…"

6. Hú, de köszönöm, hogy szombaton „bent hagytál a csoportban”:)) teljesen elvarázsolódtam, mint tanuló, mivel a családállítás olyan rétegeit láttam, amit eddig másnál nem, eddig is tudtam, de most aztán alaposan láttam is, hogy a családállítást is nagyon sokféle színvonalon lehet végezni (azzal együtt, hogy sokat köszönhetek a korábbi csoportvezetőknek is). Hihetetlenül jó volt, csak pislogtam, látva, hogy milyen kifinomultan és precízen is lehet (és persze kell) ezt csinálni, nem kell kivenni a fél tüdőt, ha elég egy aszpirin... és persze, milyen sokat számít a tapasztalat, természetesen társítva egyfajta alázatos odafigyeléssel és nagyon finom érzékeléssel, hm...  

7. Leírtam címszavakban a naplómba, hogy a családállítás óta mi minden történt velem, bennem, és képzeld, már 12 ilyen kis „csodám” van, 2 hét alatt. Lehet, hogy lesznek még rosszabb óráim, napjaim az életben, de a mai csodám megtanított rá, hogy tényleg van választási lehetőségem. Választhatom a boldogságot is. 

8. Úgy éreztem, egy útnak a végére tette oda a pontot a családállítás: olyan volt mint egy végső „nyisszantás”, ami elvágta azokat a szálakat, amik már idejét múltak, de mégsem tudtak segítség nélkül elszakadni. A párommal a teljes összeköltözés megtörtént, ami nagyon megnyugtató, úgy érzem, szintet léptünk. Hogy mi lesz később, majd meglátjuk..

9. Szeretném megköszönni még egyszer a pénteki találkozónkat. Csak egy visszajelzés – a sráccal kapcsolatban, akiről beszéltünk, és akit teszteltél. Sajnos a szívem mélyén biztos voltam benne már akkor, hogy igazad van és nem véletlenül jött ki az, ami kijött. Most hétvégén találkoztunk és kiderült, aminek ki kellett. Minden vonzalmunk és próbálkozásunk ellenére (és a több mint egy év ellenére, amit azzal töltöttem, hogy nem tudtam őt elengedni), sajnos a gát most is ott van. 

10. Először is azzal kezdeném, hogy volt lelkiismeretfurdalásom azért mert hisztiztem a saját családállításom alatt, pont ezért is köszönöm neked a türelmedet. Amikor hazamentem éreztem a változást, mivel egy házban élünk anyukámmal természetesen összetalálkoztunk és már nem volt az a menekülős érzésem, picit beszélgettem is vele .Nagyon jó érzés volt, ilyet már rég nem tapasztaltam. Éjjel az álmodtam, hogy megölelem az anyukámat. Remélem egyszer tényleg meg merem ölelni. Volt nekem egy régen húzódó problémám, a lányom sportoló, és az edzői mindig rászállnak, én pedig nem vagyok képes kiállni érte. Vasárnap volt az állítás, hétfőn azzal jött haza a lányom, hogy az edző megint beszólt neki nagyon csúnyán. Nagyon erősnek éreztem magam és felhívtam telefonon. Csoda történt, összeszedett voltam nem veszekedtem, csak a tényeket mondtam (te is büszke lettél volna rám:-), még a végén tanácsot is kért, hogyan kezelje a lányomat…

11. Talán említettem, hogy családi hétvége elé néztem a családállítás után pénteken. Kíváncsi voltam, hogy majd érzékelhető lesz-e bármi az állításból. Nem tudom, hogy mi volt a levegőben, de évek óta nem volt ilyen szuper az együtt töltött idő a családommal!:) Képzeld, még az is összejött, hogy úgy nevettem, ahogy már nem is tudom, mikor utoljára: felszabadultan és szívből. Olyan, mintha levált volna belőlem valami, egy súly/teher. Tudom, hogy idő kell a változásnak, és ettől félek is kicsit, de remélem, hogy fenn tudom majd tartani ezt az állapotot.

12. Ami érdekes, hogy édesapámmal volt nemrég egy beszélgetésem, ahol körülbelül ugyanazt hallottam vissza, ami a családállítás alatt volt. Hogy ő mennyire sajnálja azt, hogy ennyi mindenről lemaradt az életemből (eddig sose beszélt ilyesmiről), de hogy ezen már úgyse lehet változtatni, és koncentráljunk a MOST-ra. És amit még hosszasan taglalt az az, hogy nehezményezi, ahogy édesanyám gyerekként kezel, nem hagy felnőni, túlságosan aggódik. A családállításon pedig nagyon feltűnő volt nekem az, hogy „búcsúzáskor” viszonylag könnyen el tudtam volna engedni „édesanyámat”, ő volt az, aki hosszasan szorított, és nagyon nehezen hagyta, hogy elszakadjak tőle. Nekem meg már szinte terhes volt a ragaszkodása. Én már mentem volna. De természetesen édesanyám helyett nem tudok cselekedni.Nekem a saját tetteimet kell irányítanom, és azokért kell felelősséget vállalnom. 

13. Rengeteg gondolat kavarog a fejemben, mindenféle, ezzel együtt furcsa módon mégis nyugalom van bennem... Még nem tudom, hogy ez annak a bogárnak az állapota, aki már rengetegszer odacsapódott az üveghez és most a hátán fekve piheg a belső párkányon, azaz elfáradtam, vagy ez az állapot ennél azért több...(?) Sokat segített, hogy felhívtad a figyelmemet a „raktáramban” porosodó stop-táblákra, amiket most már tudatosan használok. Bár még most is sokszor tovább beszélgetek olyan emberekkel, akikkel kapcsolatban azt érzem, hogy az átlagosnál jobban viszik az energiáimat és terhelik rám a gondjaikat, gondolataikat. Ma reggel arra is rájöttem, mennyire nem akarunk vagy mennyire nem vagyunk képesek szembenézni önmagunkkal, és még csak a lehetőségét sem hagyjuk meg annak, hogy valami esetleg egészen vagy kicsit másképpen van, mint ahogy azt mi gondoljuk, kétségbeesetten ragaszkodunk a régi, jól bevált dolgokhoz, érzésekhez. Szinte esélyt sem adunk annak, hogy kipróbáljunk valami mást, hátha... Nem mondom, sokszor fájdalmas a szembenézés és a változtatás, de nélküle kicsit olyan, mintha elpazarolnánk az életünket.

14. Kicsit vártam, hadd dolgozzon bennem az állítás élménye, ugyanakkor mindenképpen szerettem volna visszajelezni és megköszönni a hétvégét. Aznap délután-este borzalmas állapotban voltam, mint akin áthajtott egy gyorsvonat. A sírást nem tudtam abbahagyni, szó szerint álomba zokogtam magam összeszorult mellkassal. Másnapra (hétfőn nem dolgoztunk) a gyerekeknek Vidám Parkot ígértünk, ami végül jól sikerült, mert egész nap üvölthettem, sikítozhattam, megijedhettem, megkönnyebbülhettem, tehát kiváló levezetése volt az előző napnak. Aznap éjjel (tehát nem az állítás éjszakáján, hanem a következő éjszakán) borzalmas álmom volt, hiába ébredtem fel hajnalban, nem könnyebbültem meg a tudattól, hogy ez csak álom volt. Mivel álmunkban sokszor olyan terhektől szabadulunk meg, amin ébren heteket-hónapokat kellene dolgoznunk, összességében örülök neki. Az álmomban gyakorlatilag szinte minden életterületem benne volt, a gyerekeim, a férjem, a munkám, a hülyeségeim, hihetetlenül tömény és megrázó volt. Azon gondolkodtam, hogy az elmúlt évekből nem emlékszem ennyire intenzív álomra. Ezek után lementek a dolgos hétköznapok, a férjemmel egy héttel az állítás után tudtunk arra időt és alkalmat keresni, hogy leüljünk egy pohár bor mellett beszélgetni. Elmeséltem neki az egész állítást, velem ellentétben, ő egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy ez a gyerekkori történet ennyire intenzíven bennem élt még. Abszolút jól fogadta a dolgot, gyengéd és megértő volt. Jelenleg élvezem az állítás hatását magamban, ízlelgetem az élményt,úgy érzem, nemcsak a családi életemben, hanem a munka és az életem többi részén is van hatása. Határozottan nyugodtabbnak érzem magam, más szemszögből látok több dolgot is. A könyvednek lassan a végére érek, gratulálok hozzá, hihetetlenül alapos háttérmunkát érzek minden sora mögött, el is határoztam, hogy újra fogom olvasni.

15. Emlékszel az utolsó állításunkra? Nagyon érdekes dolog történt. Legutóbbi utamon mellettem ült egy jóképű, kedves fiú a repülőn. Amikor meglátott átszállás után a következő járaton is, kicsit beszélgettünk:-) Nagyon megmozgatta a NŐT, bennem. Ilyet mar régen ereztem. Címet cseréltünk, nem vagyok biztos, hogy lesz folytatás de abban biztos vagyok, az oldás működött amit csináltál, és rádöbbentem, hogy a kapcsolatban, amiben benne vagyok, nem így kéne éreznem, és komolyan el kell gondolkodnom a jövőn.

16. Még ma is döbbenten ülök és nézek magam elé. Nagyon komoly dolog történt szombaton velem a segítségeddel. Nem tudom, hogy mi jön most, de nagy változások lesznek... Ebben biztos vagyok... Hazajöttem az apámhoz. Nem ez volt a terv, de ahogy tegnap beültem az autóba, és nem tudtam másfelé venni utamat. Végigzokogtam az utat is, az estét is...Érzem, hogy kezdenek a puzzle darabok a helyükre kerülni. Még van káosz, de már érzem, hogy az út jó... Köszönöm, hogy megértő voltál velem, hogy meg tudtad látni és láttatni velem is, hogy milyen vagyok, hogy az álarc csak álarc...

17. Hűha, valamit kinyitottunk, „Pandóra szelencéjét”.. .nem tudom, még mi, hová vezet, de több síkon jár az agyam... csak úgy repkednek kifelé a befiókolt démonok... persze megint beteg lettem, de mindegy is. Sejtettem, hogy így lesz, megfázás, melléküreg gyulladás a fejemben-arcomban. Nem csoda, hiszen sok minden öntötte el az agyamat, napok óta érzem, hogy „tele a fejem”. Nagy-nagy munka van előttem, tudom, de nagyon felszabadító volt Nálad lenni, ott „dolgozni” ezen. Másnap nagy megkönnyebbülést éreztem. Aztán kezdtek előtörni a démonok, jöttek megint furcsa álmok... és rájöttem, hogy különböző mélységekben, de igazából önmagammal "harcolok". Minden egyes pillanatban, önmagunk árnyékát kell átlépnünk, és ez bármennyire is sablonos, és köztudott, mégis annyira más amikor zsigerileg is érzi az ember. Elkezdtem érezni. Elég fura, de egyben mámorító is volt. Azt hiszem, abban is segített a múltkori alkalom, hogy jobban kiálljak magamért minden típusú emberi kapcsolataimban, és megbékéljek a jelenlegi helyzetemmel, hiszen csak így lehet majd továbblépni. Nagyon köszönöm, nemsokára jelentkezem, mert ezek a „démonok” trükkösek, és nem biztos, hogy minden „üzenetet” jól veszek egyedül! ;)

1. Januárban voltam Nálad. Minden úgy van, ahogy akkor, ott megmutatta magát. Valóban nem tudott az a férfi az elvárásaimnak megfelelni. Túl sok a teher a vállán. Nem vállalja a kapcsolatunkat. Megköszöntem neki, amit kaptam tőle, szeretnék a barátja maradni, ha ez egyáltalán lehetséges. Az, hogy keresek-e mást és találok is, majd kiderül. Magammal kell először rendbe jönnöm, tisztázni, ki is vagyok, és kire van szükségem.