Nem minden okkal történik

Szögezzük le először is, a véletlennek is helyet kell adnunk az életünkben. Még a dolgaikat legtudatosabban irányítók is belekerülnek olyan helyzetekbe, amelyek előre nem kiszámíthatók. Ilyenkor derül ki, hol tartasz, ki vagy, hogyan működsz. Aki az adott történést elsősorban megérteni próbálja, az leblokkol, mert fél. Aki bízik magában, az cselekszik, vagyis megoldásra törekszik.

A tudattalanunk is üzenhet

Volt már olyan tanítványom, aki őszintén bevallotta, elbizonytalanodott abban, itt van-e a helye közöttünk, hiszen valami nehezítő körülmény mindig felbukkan, ha az oktatásra indul. Azt az egyszerű kérdést tettem fel neki, hogy ténylegesen mit is szeretne? Ide járni, és megtanulni a családállítást? A válasza igen volt. A következő kérdésem így hangzott: vajon miért nem engedi ezt meg magának? Erre potyogni kezdtek a könnyei, és persze kiderült, hogy lelkiismeretfurdalása van, amiért ilyenkor magára hagyja a férjét a gyerekekkel. (Hiszen az édesanyja is mindig lemondott mindenről, ami neki fontos volt, és csak a családjának élt, mesélte még.) Amikor aztán hazament, és a tanácsomra elmondta mindezt a párjának is, a legnagyobb meglepetésére támogató volt és megnyugtatta őt. Érdekes módon ettől kezdve semmi nem gátolta abban, hogy tanulni járjon. Megértette a jelek segítségével, hogy választhat másik utat is, mint az édesanyja.

A valódi jelek dönteni segíthetnek

Ha azt észleljük, hogy az életünk valamilyen történéséhez túl sok figyelmeztetés érkezik, vagyis hétköznapi események véletlenszerű kombinálódásából útmutatást gyártunk magunknak, érdemes lassítani egy pillanatra. Ez igaz arra a helyzetre is, amikor arra figyelünk fel, hogy valami meglepően könnyen alakul, mintha egy titokzatos erő tisztára seperné az utat. Nincs másról szó, minthogy elfelejtettünk beleállni az adott helyzetbe, valamiért bizonytalanok vagyunk. A jeleket alibizésre vagy megerősítésre használjuk ilyenkor, pedig egyszerűen csak döntést kell hoznunk, és akkor eltűnnek a jelek.

Ki a jó nyomolvasó?

Aki kevés jelre figyel fel, hiszen általában nincs szüksége külső támogatásra, tudja merre tart.

Aki őszinte magával, és képes felnőttként működni, azaz dönt, majd felelősséget vállal.

Aki irányítja, vagyis megéli az életét, nem csupán hagyja, hogy megtörténjen vele.

Aki magában hisz, és nem valamiféle útmutató titokzatos nagyobb erők létezésében bízik, ez a viselkedés ugyanis „gyerek üzemmódra” utal.  (Erre gyanakodj, ha mondjuk, egy célod eléréséhez hiányzik valamilyen feltétel, például nincs elég pénzed rá, és te nem azon fáradozol, hogyan és honnan csoportosíthatsz át, illetve szerezhetsz plusz forrást hozzá, hanem azt mondod: ha ott a helyem, ez a dolgom, majd valahogy, nélkülem is megoldódik, lesz valahonnan pénzem rá. Ha pedig nem lesz pénzem, ez nem az én utam…)

Jelek tehát vannak, néha nagyon fontos az üzenetük. Ám nem mindegy, hogy időnként felismerünk, és megértünk jeleket, hogy számunkra megfelelően cselekedjünk, és ezzel kikerüljünk zsákutcákat.

Vagy folyamatosan jeleket kreálunk magunknak, mert csak így tudunk biztonságosan működni. Az utóbbi esetben sajnos egyik zsákutcából a másikba juthatunk.

(Féderer Ágnes)