A családállítás a látszat ellenére nem csoportterápia, hanem egyéni tanácsadás csoport segítségével. Így jut fontos szerep az állításvezetőnek is.

A rendszerállítás elsődlegesen a szisztémikus problémamegoldással dolgozik: a cél előre meghatározott, az odavezető út nem.

Az első időkben gyakori volt (sajnos sok, a módszer fejlődését nem követő állításvezetőnél ma is előfordul) a szándéknélküliség és a „fogalmam sincs, hogy mit kellene csinálni” összemosódása.

A modern családállításra ellenben a konstruktivista-fenomenologikus munkamódszer a jellemző. Az állításvezető a problémafeltáró interjú során elhangzottak alapján megkonstruál egy képet (mely rendszerelemek, milyen térbeli elhelyezkedése vezethet a megoldáshoz), majd fenomenológiai (jelenségeket szemlélő/követő) tartással figyeli a megkonstruált képben megjelenő dinamikákat.

Ezt követően, a kialakult képből kiindulva egy újabb helyzetet konstruál, majd ismét figyeli, hogy mi történik, így haladva lépésről lépésre a megoldást jelentő képig.

Ahhoz, hogy valaki magabiztosan felismerje azokat az apró, ám fontos részleteket, amelyek a megoldás felé visznek, és ezeket megfelelően összefüggésbe is hozza, az asszociációs képességét kell fejlesztenie. Agatha Christie két olyan szereplőt is létrehozott a műveiben, akiktől mindez elleshető. Hercule Poirot belga detektív megfelelő koordináta-rendszert felállítva zseniálisan szűri ki egy nagyobb információs halmazból is a teljes képpé illeszthető mozaikdarabkákat. Miss Marple, a kitalált St. Mary Meadben élő kedves idős hölgy pedig arra mutat példát, hogyan érdemes elraktározni, és felhasználni bizonyos viselkedésmintákat, példákat, tapasztalásokat.

Egy jó családállítónak minkét megközelítéshez értenie kell. Ez a félelemnélküli, tudatos, és klienseket valódi változáshoz segítő tanácsadás egyik fontos alapköve.

(Ifj. Csurgó Sándor – Féderer Ágnes)